A csend hangjai

A csend hangjai

Magyarországon minden tizedik ember valamilyen hallásproblémában szenved, a siketen születettek száma azonban szerencsére ennél jóval kisebb. A nagyothallás a leggyakrabban tapasztalható érzékszervi probléma: többszöri fülgyulladás, vagy nagyobb zajártalom már okozhat kisebb mértékű halláskárosodást. Ezzel még többé-kevésbé együtt lehet élni, hiszen a nagyothallók hallásmaradványukra támaszkodva még képesek beszédre, szájról olvasással elegyítve. A hivatalos orvosi meghatározás szerint siketnek minősül az, akinek hallásvesztése 90 dB, illetve annál nagyobb. Az ő kommunikációjuk kivitelezhetetlen a beszélt magyar nyelvvel.

Az ember legfontosabb kommunikációs eszköze a beszéd. Információkat közlünk, kérdéseket teszünk fel, vagy egyszerűen érzéseinket közöljük. Az egészséges emberek számára elképzelhetetlen teljes csendben élni...

A siketek halló társaikhoz hasonlóan boldog családi életet élhetnek, sportolhatnak, még telefonálhatnának is, ha mindegyikük számára elérhető lenne a fax készülék, vagy a szövegíró telefon. A legfontosabb tényező, a kommunikáció megoldása, hiszen a gondolatok kifejezése, a véleménynyilvánítás lehetősége minden ember számára alapvető szükséglet.

A kommunikálás módja számos körülménytől függ: például meghatározó az életkor, amikor a siketség kezdődött, a siketség típusa, a hallásmaradvány mértéke, a szájról olvasási készség, a beszédkészség, a személyiség, a családi környezet, az iskolázottság foka, vagy az intelligencia. Néhány siket csak a beszédet, vagy csak a jelnyelvet, valamint a jelnyelv, az ujj ABC, a beszéd, az írás, illetve a testbeszéd és az arckifejezés egyfajta kombinációját használja. A hallók és siketek kommunikációjának többféle módja lehet: az a fontos, hogy a halló fel tudja ismerni, mely módszerek kombinációja a célravezető.

A legismertebb a HSL (Hungarian Sign Language = magyar jelnyelv) - vizuális-gesztikulációs nyelv, mely nyelvtanában és szókincsében eltér a magyar nyelvtől. A jelbeszéd kiegészítés a szájról olvasáshoz, mely kéz-pozíciókkal megerősíti a száj mozgását. Elterjedt még az Ujj ABC, amikor kézzel formáljuk az abc betűit. Ennek előnye, hogy pontos, viszont igen lassú. A többi kommunikációs forma ezeknek a kombinációja, a különböző módszerek teljesen szabadon keverhetők egymással. A hallók és siketek közti kommunikáció legnagyobb gátja azonban a hallók hozzáállása. Igen gyakran előfordul ugyanis, hogy egy "nem értem" kézlegyintéssel meg sem próbáljuk megérteni őket. Nem a tökéletes jelbeszéd, vagy gesztikulációs rendszer elsajátítása a fontos, hanem az, hogy akarjunk a siketekkel beszélgetni, legyen türelmünk gondolataikat megérteni.

Forrás:
 InforMed - 2002.

Tévhitek a jelnyelvekről

Takács Boglárka 

Tévhitek a jelnyelvekről

Siket vagy süket? Van-e a jelnyelveknek nyelvtana, és hasonlít-e a környékbeli beszélt nyelvekére? Ki lehet-e találni tippeléssel, mit jelentenek a jelek - egyáltalán mindig ugyanazt jelentik-e? Minderről, sőt még többről is szó esik cikkünkben, Obamával és indiánokkal!

Sokan úgy képzelik, hogy a jelnyelvi beszélők mind megértik egymást, mert a jelnyelv univerzális. Ezzel szemben az igazság az, hogy rengeteg különböző jelnyelv létezik, ezek közül egyesek többé-kevésbé kölcsönösen érthetőek, mások viszont egyáltalán nem! A jelnyelvek között is hasonló rokonsági kapcsolatok léteznek, mint a beszélt nyelvek között, de nem azok mintájára. Például a Magyarországon használt magyar jelnyelv az osztrák jelnyelvvel van rokonságban. Ez valószínűleg azért alakult így, mert az Osztrák-Magyar Monarchia idején Bécsben képezték a siketek tanárait; Szlovákiában és Csehországban is megfigyelhetőek ugyanilyen hasonlóságok. (Érdekes, hogy amikor amerikai kutatók felmérték a régió jelnyelveit, azt várták, hogy az orosz jelnyelvre fognak hasonlítani, és ez egyáltalán nem igazolódott be.)

Tévhit: A jelnyelveknek nincsen nyelvtana

Többféle olyan téves elképzelés is létezik, ami szerint a jelnyelvek valamilyen tekintetben nem teljes értékű nyelvek. Ilyen például az, hogy pusztán a mondanivaló egyszerű elmutogatásával állnak elő, és nincsen nyelvtanuk. Mintha a "Peti keresi a láncfűrészét" helyett azt mondanánk, hogy "Peti keres láncfűrész".

Ez a tévhit valószínűleg onnan ered, hogy a jelnyelvi jelek jobban hasonlítanak az általuk jelölt dolgokra, mint a beszélt nyelv hangsorai. Így a jelelést elnézve néhány szót be lehet tippeléssel azonosítani – például a magyar jelnyelvi “terhes” elég egyértelműen a mama hasára vonatkozik (habár az odavezető “szeretkezés” már kevésbé kézenfekvő!).  Ebből adódik a következtetés, hogy a többi szó is hasonló, csak a nagy sebesség miatt nem egyértelmű. A nyelvtani elemek korántsem ilyen szembeötlőek, és innen már csak egy lépés azt gondolni, hogy nem is léteznek!

A jelnyelveknek igazából ugyanolyan bonyolult nyelvtana van, mint a beszélt nyelveknek. Sőt számos beszélt nyelvekre jellemző nyelvtani jelenségnek a megfelelője is létezik jelnyelvekben, akár olyan esetben is, ha az adott földrajzi terület beszélt nyelve nem tartalmazza ezeket! Például a magyarban sok esetben elhagyhatóak a névmások, az angolban nem (ezt pro-dropnak hívják a nyelvészek). Mondhatjuk, hogy “Esik.”, míg angolul muszáj, hogy a mondatnak alanya legyen: “It is raining.” (Kb. “Az esik.”) Ez alapján azt várnánk, hogy az amerikai jelnyelvben szintén nem lehet elhagyni így az elemeket, pedig igen!

Egy másik érdekes példa, amiben az amerikai jelnyelv a magyar beszélt nyelvre hasonlít: mindkettőre jellemző a topikalizáció. Ez kicsit leegyszerűsítve azt jelenti, hogy azok a dolgok, amiket ki szeretnénk emelni, a mondat elejére kerülnek:

A kutya a macskámat kergette. → ebben nincs topikalizáció

A macskámat kergette a kutya. → ebben viszont van

A beszélt angolban csak nagy nehezen lehet hasonlókat kifejezni. “My cat was the one that was chased by the dog”? Az amerikai jelnyelvben viszont ugyanaz történik, mint a magyarban, sőt még egy nyelvtani jellel (a szemöldökök felvonásával) is jelzik azt, hogy a macska a mondat topikja.

A következő videóban egy amerikai siket fiatalember rémtörténetet jelel. Látható, hogy ha nem ismerjük a nyelvet, akármennyire lelassítjuk, akkor sem értjük meg, miről van szó:

Tévhit: A jelnyelvi jelek nem rögzítettek

Ez a tévhit az előzőhöz hasonlít, csak nem a nyelvtanra, hanem a szókészletre vonatkozik: eszerint a szavak az adott pillanatban keletkeznek, ahogyan éppen jól esik a beszélőnek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a jelnyelvek jelkészlete ugyanannyira előre meghatározott, mint a beszélt nyelveké. (Ez nem jelenti azt, hogy ne keletkezhetnének új szavak szóalkotással, mint bármilyen természetes nyelvben.)

Tehát ha egy siket embertársunknak összevissza kalimpálunk a levegőben, azzal nem jelnyelvet fogunk előállítani, hanem inkább csak felidegesítjük. Írásban is vannak kerülendő kifejezések: a “süket”, “süketnéma” szavakat általában pejoratívnak érzik (a siketek nagy része egyébként sem néma...), hasonlóképpen a “jelbeszéd” és “mutogatás” használata a jelnyelvre is lebecsülő és azt a benyomást kelti, hogy fogalmunk sincs a témáról.

Tévhit: A jelnyelveket csak siketek használják

Habár a siketek alkotják a jelnyelvi beszélők legnagyobb csoportját, azért korántsem csak ők használnak valamilyen jelnyelvet. Ide tartoznak még a siketek halló családtagjai, a jeltolmácsok, azok az emberek, akik valamilyen okból kapcsolatba kerültek a siket közösséggel, vagy egyszerűen érdeklődnek a téma iránt.

Aki hall is és valamelyik jelnyelvet is beszéli - mint például Stephen Torrence -, csinálhat dalokat tolmácsoló videókat:

Léteztek és léteznek olyan jelnyelvek is, amelyeket elsősorban halló emberek használnak. Például a gyarmatosítók megjelenése előtt az észak-amerikai indiánok számos különböző csoportja ugyanazt a jelnyelvi pidgint használta közvetítőnyelvként. Ez a Plains Indian Sign Language, ami ma is létezik, de a kihalás szélén áll.

Olyan elszigetelt vidékeken, ahol a siketség genetikailag gyakoribb, gyakran kialakulnak olyan jelnyelvek (nem pidginek!), amelyeket a halló lakosság is ismer és használ. Ilyen például a ghánai Adamorobe falu vagy egy izraeli beduin közösség.

Tévhit: A jelnyelvek mind mesterséges nyelvek

Sokan úgy képzelik, hogy a jelnyelvek mind úgy alakulnak ki, hogy egy jószándékú pedagógus kitalálja a jeleket, aztán megtanítja őket a siket gyerekeknek. Ez talán onnan ered, hogy az ábécé betűinek léteznek jelelt megfelelői, amelyek rendszerint tényleg mesterséges eredetűek. Viszont ezt az ujjábécét általában csak akkor szokás használni, ha valamit le kell betűzni, például ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan kell írni annak a politikusnak a nevét, akivel aktuálisan tele van a média. Meglehetősen lassú és nehézkes módja lenne a kommunikációnak az állandó betűzgetés.

A következő videóban egy fiatal hölgy arról beszél amerikai jelnyelven (angol felirattal), hogyan kezdtek el használni Obama nevére a kényelmetlen betűzés helyett egy külön jelet. Az anyanyelvi jelelőknek rendszerint van saját név-jelük, de az amerikai elnököknek általában nem szokott lenni:

A jelnyelvet használó emberekről

Mindenki látott már siketeket, nagyothallókat, amint gyors kézmozdulatokkal, hangtalanul kommunikálnak. Ez a jelnyelv. Nem mutogatás, nem pantomim, hanem egy szép, önálló kifejezésmóddal, nyelvtannal rendelkező, vizuális-taglejtéses nyelv, melyet a siketek közössége használ. Ezért aztán nem lehet azt mondani, hogy a jelnyelv a beszélt nyelv jelelt változata, és éppen úgy nem lehet jelnyelvről beszélt nyelvre lépésenként fordítani, ahogy egy beszélt nyelvet sem lehet szóról-szóra átültetni egy másik beszélt nyelvre. A jelnyelv nem nemzetközi, egyes jelek azonban mindenféle nemzetiségű siket számára ugyanazt jelentik, például: enni, aludni...stb. Ebből következik, hogy bár nem nemzetközi nyelv, a jelnyelv kiválóan alkalmas arra, hogy a különböző nemzetiségű siketek könnyebben megértsék egymást, mint a hallók.

A jelnyelvet használó emberekről

Beszéljünk a siketekről mint személyekről. Először is tisztázzuk, hogy a siket, vagy a nagyothalló nem SÜKET. Nem is SÜKETNÉMA, és nem NÉMA, hanem a magyar társadalom teljes jogú állampolgára, aki hivatalosan fogyatékkal élő személyként van nyilvántartva. Egyesek tévhit-özönével ellentétben a siketek képesek autót vezetni (semmivel sem rosszabb mutatókkal, mint a hallók), vezető beosztásban dolgozni, s az élet bármely területén képesek helytállni.

A legtöbb siket ember nem úgy tekinti a siketségét, mint egy fogyatékosságot, vagy mint egy megszüntetendő problémát. Sokuk számára inkább egy "állapot", mely része egy olyan kulturális tapasztalatnak, amelyet barátaikkal - siketekkel és hallókkal - közösen tapasztalnak meg, illetve élnek át.

A siket kultúra egyfajta közösség megtapasztalása, illetve megélése siket emberek között. Ez a kulturális tevékenység magába foglalja a Magyar Jelnyelvet (HSL= Hungarian Sign Language), melyen a kommunikáció zajlik; információ közlését olyan forrásokról, amelyek gazdagíthatják a siket emberek életét; színi események eljátszását és látogatását, amelyeken nem hangzik el hangos szó. Másrészt magába foglalja a siket emberek számára fontos példaképekről és eseményekről alkotott vélekedést, valamint a siket élettapasztalattal kapcsolatos viccelődést.

Mindannyian a magunk módján teszünk bizonyos dolgokat, és ez alól a siket emberek sem kivételek.

A siket emberek különböző módokon kommunikálnak, számos faktortól függően. Ilyen faktor lehet: az életkor, amikor a siketség kezdődött, a siketség típusa, a nyelvi készség, a hallásmaradvány mértéke, a szájról olvasási készség, a beszédkészség, a személyiség, a családi környezet, az iskolázottság foka, intelligencia és a személyes preferencia.

Néhány siket személy csak a beszédet, vagy csak a jelnyelvet használja, ill. a jelnyelv, az ujj ABC, a beszéd, vagy írás, ill. a testbeszéd és az arckifejezés egyfajta kombinációját. A siket emberekkel számos módon kommunikálhat. A kulcs annak a felismerése, hogy a technikák mely kombinációja a célravezető az adott siket személyekkel.

Ne felejtse el, hogy nem az a fontos, hogy ki milyen módon cserél gondolatokat, hanem az a tény, hogy ez egyáltalán megtörtént!

Végül egy kis lírai vallomás …

VAS ISTVÁN: A SÜKETNÉMA KISLÁNY

(részlet)

[…]

Ó, milyen volt a mosolya! Akárcsak

a kihűlt láva-táj szüret előtti,

Kínálkozó, önfeledt ragyogása,

A földi boldogság ígérete.

Kérdő szeme, kérdőn kinyújtott ujja

sem volt már gyermeki, hanem a minden

Titok előtt fájó kíváncsiság.

Ha nemet intett, maga a titok,

A szerelem volt, az elérhetetlen,

A nemet mondva is fájdalmas, édes,

Minden, amit az élet megtagad,

A meg kell halni termékeny tudása.

És az igen! ahogy valakihez 

Odaszaladt, kezét kezembe adta,

Tekintete, a nyílt, a védtelen,

Ajándék volt, biztonság, bizalom,

Hogy ember és ember közt van remény.

[…]

Felhasznált oldalak:

jelesnapok.neumann-haz.hu

tolmacsszolgalat.fw.hu

Hogyan kommunikáljuk a siket emberekkel?

Hogyan kommunikáljuk a siket emberekkel?

KOMMUNIKÁCIÓ KÉT SZEMÉLY KÖZÖTT

Kommunikáció siket emberrel személyes szituációban:

Hívja fel magára a siket személy figyelmét, mielőtt beszélni kezd. Szólítsa a nevén; ha ez sikertelen, a váll érintése, egy intés, vagy egyéb látható jel is megteszi a felhívást.

Vezesse be a siket személyt a beszélgetés témájába.
A siket embernek szüksége van arra, hogy előre tudja, milyen témában fognak beszélgetni, azért, hogy beillessze a szavakat, amelyek segítik a beszélgetés folytatásában. Ez különösen fontos olyan siket emberek esetében, akik a szájról olvasásra támaszkodnak.

Beszéljen lassan és tisztán, de ne kiabáljon, túlozzon, vagy túlartikuláljon. Az eltúlzás és a szavak túlhangsúlyozása eltorzítja az ajakmozgásokat, ezáltal még nehezebbé téve a szájról olvasást. Minden egyes szót próbáljon meg erôltetés vagy feszültség nélkül ejteni. A rövid mondatokat könnyebb megérteni, mint a hosszúakat.

Az ajkakat elfedő bajusz, szakáll, dohányzás, ceruzarágás és kezének az arca elé helyezése mind nehézzé teszik a siket ember számára, hogy kövesse a mondottakat.

Tartson szemkontaktust a siket személlyel. A szemkontaktus alátámasztja a közvetlen kommunikáció érzését. Akkor is, ha tolmács van jelen, továbbra is beszéljen közvetlenül a siket személyhez. Ha a szükség úgy kívánja, ő fog (majd) a tolmácshoz fordulni.

Nézzen közvetlenül a siket személyre, ha beszél. Kerülje az elfordulást, a táblára írást, vagy az iratok közötti kotorászást.

Használja az "én" és "te" szavakat akkor is, ha tolmácson keresztül kommunikál, ne pedig: "mondd meg neki, érti ô?"!

Kerülje azt, hogy egy fényforrás (mint pl. ablak, vagy éles fény) előtt álljon. Az arcon kialakuló ragyogás és árnyék csaknem lehetetlenné teszi a siket személy számára a szájról olvasást.

Először ismételje meg, azután próbálja meg máshogy megfogalmazni a gondolatot, ha annak meg nem értésével találkozik, minthogy egyszerűen csak unos-untalan ugyanazokat a szavakat ismételgeti. Ha a siket személy csak egy-két szót vétett el az elsô alkalommal, egy ismétlés rendszerint segít. Szükség esetén ne habozzon tollat és papírt ragadni, mivel néha bizonyos ajakmozdulat-kombinációkat nehéz felismerni. Az üzenet közlése, átadása fontosabb, mint a felhasznált eszköz.

Használjon pantomimot, testbeszédet és arckifejezéseket, hogy kiegészítse a kommunikációt. Egy életszerű szónokot mindig sokkal érdekesebb szemlélni és könnyebb megértetni.

Legyen a siket emberhez udvarias beszélgetés közben. Ha csöng a telefon, vagy valaki kopog az ajtón, kérjen bocsánatot a siket személytôl és közölje vele, hogy felveszi a telefont, vagy válaszol a kopogásra. Ne vegye semmibe a siket személyt és ne folytassa a beszélgetést valakivel, miközben ő várakozik.

Használjon kiegészítendô kérdéseket, amelyek hosszabb választ igényelnek, minthogy csak "igen" vagy "nem". Ne feltételezze, hogy a siket ember megértette az Ön közlését, ha bólogat a fejével. Egy kiegészítendő kérdésre adott felelet viszont bizonyíthatja az Ön információinak sikeres átadását.

CSOPORTBAN

Ha csoportszituációban (ülések, tanórák, stb.) Ön találkozik siket emberekkel, az alábbi tippek megkönnyíthetik a kommunikációt:

A számára legelőnyösebb távolságra ültesse a siket személyt. Ez rendszerint az elôadóhoz közeli széket jelent, s azért fontos, hogy a siket személy jól láthassa a szónok ajkait. Ha lehetséges, kerek asztalt vagy félkörös ültetést használjon, hogy mindenkinek az arcát láthassa. Rendszerint a siket személy maga fogja a legjobban tudni, hogy hová kell ülnie. Fordítson figyelmet a helyiség világítására is, azért, hogy a szónok helyes megvilágításba kerüljön.

A várhatóan felhasználásra kerülő szakszavakat, ritka idegen szavakat előre közölje! Nehéz, sőt egyenesen lehetetlen ismeretlen szókincsű beszédet és ujjbetűzést leolvasni. Ha az új szókincset nem lehetséges előzőleg bemutatni, írjuk fel a kifejezéseket papírra, táblára vagy írásvetítőre. Az előadást vagy egy film bemutatását egy rövid vázlat vagy egy forgatókönyv előzetes kézbeadása teszi követhetővé a siket személy számára.

Kerülje a szükségtelen megállást és beszélést, miközben Ön a táblára ír! Nehéz egy mozgásban lévő személy beszédét leolvasni és lehetetlen azét, aki háttal áll. Írjon vagy rajzoljon a táblára, azután forduljon a csoport felé és úgy magyarázza az írottakat!
Ha írásvetítôt használ, ne nézzen le rá, miközben beszél!

Használjon szemléltetô eszközt, ha lehetséges! A látás a siket ember elsődleges információfelvevő csatornája. Használja ki a rendelkezésre álló eszközöket, beleértve a filmeket, írásvetítôket, ábrákat és táblákat. Adjon időt a résztvevőknek arra, hogy elolvassák, mielőtt beszélni kezd!

Gyôzôdjön meg arról, hogy lényeges információ nem kerüli el a siket személy figyelmét. Írjon fel bármiféle változást, ami a találkozási idôpontokat, speciális feladatokat, járulékos utasításokat, stb. illeti. Biztosítson időt, amikor kézikönyvekre, vagy szövegekre hivatkozik, mivel a siket embereknek először az írottakra kell tekinteniük, mielőtt újra a szónokra figyelnének.

Enyhén lassítsa le a kommunikáció ütemét, hogy elôsegítse a megértést. Sok elôadó túlságosan gyorsan beszél. Biztosítson külön idôt a siket személy számára, hogy kérdéseket tegyen fel, vagy azokra válaszoljon.

Ismételje meg azokat a kérdéseket, vagy megállapításokat, amelyek a terem végébôl hangzottak el és mutasson a beszélô személyre. Tartsa emlékezetben, hogy a siket ember ki van zárva mindabból, ami a látókörén kívül történik.

Biztosítson a siket személy számára teljes értékû részvételt a vitákban. Nehéz a siket embereknek a csoportbeszélgetésekben részt venni, mivel nem tudják biztosan, hogy a beszélôk mikor fejezték be a mondanivalójukat. A csoportvezetőnek vagy tanárnak időről időre fel kell ismernie a siket ember hozzászólási szándékát, hogy lehetővé tegye számára a teljes értékű részvételt! Vigyázzon a szerepváltásokra és adjon a siket személynek esélyt arra, hogy egy pillantást vethessen minden egyes résztvevőre, mielôtt azok megszólalnak.

Képzési helyzetekben alkalmazzon különböző szituációs gyakorlatokat. Mint minden más ember, a siket is gyorsabban tanul gyakorlatban cselekedve, mint elméletben. Amit nehéz lenne szavakban megmagyarázni, azt lehet, hogy könnyedén megértené a tevékenységet bemutatva.

Használjon tolmácsot nagycsoportos közegben. Ilyen helyzetben egy tolmács sokkal könnyebbé teszi a kommunikációt egy siket személy számára. A tolmács az információ átadásában néhány szóval a szónok mögött lesz. Ezért biztosítson idôt a siket személynek, hogy minden információ eljusson hozzá és így kérdéseket tehessen fel.

Kérjen fel egy személyt, hogy az információt jegyzetben rögzítse. Sok siket ember számára nehéz az előadóra figyelni és egyidôben jegyzetet is készíteni.

Zavarban vagy, hogyan segíts egy siket embernek az utcán?

Zavarban vagy, hogyan segíts egy siket embernek az utcán? 

Segítünk mert elmondták nekünk!

1. Szemkontaktus: 

csak úgy van esélyed megértetni magad velem, ha kezdésképpen a szemembe nézel. Csak úgy van esélyem megérteni Téged, ha látom, amit mondasz.

2. Szájról olvasás: 

ehhez muszáj folyamatosan szembefordulni egymással. Nem baj, ha kezdetben nem tudsz jelelni, mi tudunk szájról olvasni. Gyakorlottak vagyunk, de tudd, hogy hosszú időn át fárasztó folyamatosan egy pontot figyelni az arcodon. Nyugodtan használj természetes artikulációt: ne résnyire nyitott szájjal beszélj, de ne is túlozd el. Hangosabban beszélni is felesleges, nem fogjuk jobban hallani…

3. Egyéb kommunikációs módok: 

ha minden kötél szakad, jöhet az írásos kommunikáció: ceruza, papír, mobiltelefon, illetve a testbeszéd és a mimika bátrabb használata

4. Hang: 

nem vagyunk némák! Van hangunk, de biztos, hogy elsőre furcsán hangzik számodra. Azt tapasztaljuk, hogy meg lehet szokni

5. Jelnyelvi tolmács: 

vannak esetek, amikor nagyon fontos, hogy jelnyelvi tolmács segítse a megértést kettőnk között. Tudnod kell, hogy ő csak közvetíti az információt, nyugodtan beszélj hozzám ilyenkor is, én is Rád fogok nézni, amikor válaszolok.

6. Láthatóság: 

nem, nem a láthatósági mellényről szól ez a pont, de a lényeg ugyanaz: a látókörünkben, szembefordulva, jó megvilágítás mellett zajló, zavaró tényezőktől mentes kommunikációs helyzetben egyenlő eséllyel tudunk résztvenni a beszélgetésben Veled, kedves halló olvasó!

Még tanulságos cikk:

 Egy siket kisfiúért az egész osztály megható dolgot tett, hogy tudjanak vele kommunikálni.

Ezen a linken lehet olvasni:

 http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/siket-kisfiuert-az-egesz-osztaly-megtanulja-a-jelnyelvet-egy-szarajevoi-iskolaban/616867

Egyszerű gondolatok

Juhász Attila

Egyszerű gondolatok 

Egy sérült ember, egy siket, egy mozgáskorlátozott,  - vagy aki nem lát,  
 Szívén belül keresi, hordozza a Hazát.  

Megnyílnak előtte a fény, a zene hangjai, 
Ő is tud szerelmet vallani. 

A határ a képzelőereje, az ég csillagos ege. 

Lelkével-szívével ő is tud érezni, 

Látni, szeretetet táplálni. 

Szeretetével tud másokat szolgálni, 

Tud az emberiséghez társulni, 

Tud reményt gyújtani, átadni. 

(Emberszeretet) 

Siketek Szigete

Jelnyelvet tanuló gyerekek a 19. század végén

"Minden fogyatékosság csak addig elviselhetetlen, amíg a közösség kirekeszti"

Siketek Szigete

…Az óceánon van egy gyönyörű sziget, ahol olyan sok siket él, hogy mindenki érti a jelnyelvet. Ezt egy vendégük mesélte, aki járt is ezen a helyen. Ott minden családban akad legalább egy siket, ezért az orvos, a postás, a boltos is elboldogul a jelekkel. Hiszen mindenkinek lehet legalább egy siket rokona, akitől, akiért megtanult jelelni. A siketek állapotukba belenyugodva, boldogan élnek ezen a szigeten. Sem mások értetlenségétől, sem környezetük idegenkedésétől nem szenvednek. A természet szépsége veszi őket körül. Mi más kell.

Bár a sziget léte korábban sem volt titok, az ottani siketközösség életéről 1895-ben szerzett tudomást a nagyvilág a Boston Sunday Herald cikkéből. Pedig akkor már felbomlóban volt az a különleges életforma, amely a publicitást kapta.

A 17. század végétől benépesülő, de a 18. század elejétől zárt közösségként létező szigeten idővel olyan nagy számban születtek siketek, hogy létezésük az ottlakók életformáját is meghatározta. Szinte mindenki kétnyelvű lett: az angol mellett legalább alapfokon elsajátította a jelnyelvet, vagyis annak egy helyi változatát (Martha's Vineyard Sign Language (MVSL). 1854-ben itt minden 155 szigetlakóra esett egy siket, míg a szárazföldön 6000/1 volt az arány. Úgy éltek az emberek, mint egy siketutópiában: viszonylag sok gyermek született siketen, ám míg a külvilágban kirekesztés volt az osztályrészük, Martha’s Vineyardon ugyanúgy gazdálkodtak, családot alapítottak, mint a többiek. A templomban a családtagok fordították számukra a prédikációt, de az orvostól a hivatalnokig mindenki jelelt alapfokon. Sőt halló emberek – halászok – is használták egymás között a jelnyelvet a nyílt vízen.

De miért születtek ilyen sokan siketen? És miért esett szét lassanként ez a különös közösség a 20. században?

A helyiek az Isten akaratára, a várandós anyát ért traumára, vagy arra gyanakodtak, hogy a siketség ragályos, de a konkrét okokra csak a 20. században derült fény. A siketség néha két-három nemzedéket is kihagyott egy családon belül, ezért Nora Ellen Groce (Everyone Here Spoke Sign Language: Hereditary Deafness on Martha’s Vineyard. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1985) arra következtetett, hogy egy recesszív gén volt a felelős a siketség öröklődéséért.
A gént egy közös ős örökíthette át: az 1694-ben a szigeten letelepülő siket Jonathan Lambert, akinek hét gyermeke közül kettő is örökölte a fogyatékosságot. A siket alapító atya mellett más korai telepesek is hordozhattak recesszív géneket, hiszen a szigeten letelepülő puritánok mind ugyanonnan: az angliai Kentből, egy Weald nevű helységből érkeztek. Egy elmélet szerint innen hozták magukkal a később a szigeten elterjedt jelnyelvet is. Egyébként a széles körben csak a 19. században meghonosított siket jelnyelveket megelőzően több gesztusokon alapuló kommunikációrendszer is működött a világban. A különböző síksági indián törzsek a nyelvi nehézségek áthidalására használtak jelnyelvet, az ausztrál bennszülöttek a vadászathoz, egyes katolikus szerzetesrendeknél a hallgatási fogadalom alatti információcseréhez.
Amikor a sziget megszűnt zárt közösség lenni, a szigetlakók tanulás, munka céljából hagyták el, és helyükre idegenek költöztek be, a siketek számának növekedése is megtört, és a 20. századra olyan mértékben csökkent, hogy néhány évtizeden belül már alig maradt olyan, aki nem közvetlenül érintettként ismerte volna a jelnyelvet. De a végső tanulság mégsem a belterjesség felszámolásához kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy minden fogyatékosság csak addig elviselhetetlen, amíg a közösség kirekeszti. Amint hétköznapinak tekinti és integrálja, az érintettek megpróbáltatásai hirtelen zsugorodni kezdenek…

( Thomas Hart Benton festménye, Az úr az én pásztorom egy Martha's Vineyard-i idős siket házaspárt ábrázol, 1926 (3.)

* Gondolatolvasó, 162.o. Európa Könyvkiadó, 2013

Forrás

Facebook

Ha sikettel találkozol...

Ha sikettel találkozol...

A siket ember a hallók társadalmának mindennapjaiban alapvető hátrányban van: nem jutnak el hozzá a hangosbemondó információi, nem tudja segítség nélkül használni a telefont, nem tud hagyományos ébresztőórával ébredni, stb. A technikai feltételek javításával, speciális készülékek alkalmazásával, illetve különféle feliratokkal, piktogramok gyakoribb használatával, illetve a jelnyelvi tanfolyamok népszerűsítésével mindez orvosolható (lenne). Mindehhez elsősorban alapvető szemléletváltozásra lenne szükség. A siketek tehát mindenhol hátrányba kerülnek a rossz szájról olvasási képességük miatt, a nem vagy nehezen érthető hangos beszédük miatt, a tolmács hiánya miatt, vagy egyszerűen azért, mert a halló kommunikációs partnerek nem tudnak jelelni.

Ha siket személlyel kerülsz kommunikációs helyzetbe, az a legegyszerűbb, ha jelnyelven társalogtok egymással. E nyelv elsajátítását szolgálják a jelnyelvi tanfolyamok.

Ha még nem tudsz jelelni...

-      artikulálj érthetően, de ne túlzóan!

-      próbálj lassabb tempóban beszélni!

-      igyekezz egyszerűbb kifejezéseket és rövidebb mondatokat használni!

-      vagy ha másképp nem megy: kapj elő papírt, tollat, s írd le röviden a mondanivalódat!

Ne lepődj meg túlzottan, hogy a siketek a környezet akusztikus nyelvének grammatikáját nem mindig ismerik rendesen, s ilyenkor egyfajta nyelvi keveredéshez folyamodnak (többnyire teljesen öntudatlanul): a jelnyelv grammatikájába préselik bele az akusztikus nyelv kifejezéseit, ami gyakran – természetesen – „rossz”, „külföldies” magyar mondatokat eredményez. A siketeknek problémájuk van az artikulációval, a nyelvtannal, sőt sokszor bizony a kevésbé hétköznapi szavak, kifejezések jelentésével, használatával is. A hangsúlyozást nem is érdemes említeni, mert az még nehezebben megfogható számukra. Mindez az élőbeszéd esetén kevésbé feltűnő, ellenben, ha írásra kerül a sor, a nyelvtudásbeli hiányosságok és az elkövetett hibák azonnal lelepleződnek. Ez azonban önmagában még nem lenne baj, problémát jelent viszont, ha az írásba foglalt információ a hibák súlyossága, illetve halmozottsága miatt már-már teljesen érthetetlen, s bizony ez is előfordul néha. Olykor a közlemény érthető marad ugyan, de mulatságossá válik. Néha pedig csupán konstatáljuk, hogy egy kifejezés, egy ragozás nem helyénvaló, vagy hogy egy mondat kicsit kajla, de ez nem akadályozza a megértést.

Mindennek oka a siketek oktatásának módszereiben keresendők: hazánkban még mindig hangzó nyelven és kizárólag hangzó nyelvre tanítják a siketeket (ezt a módszert oralizmusnak hívják), ez bizony azt jelenti, hogy átlagosan napi 8-10 órán keresztül szájról olvasás alapján jutnak információhoz a siket gyerekek. Ez önmagában is fárasztó, ráadásul a hangzó magyar nyelv megtanulását is nehezíti. Külföldön már a legtöbb országban jelnyelven tanítanak a siketiskolákban (ezek az ún. bi-bi, azaz bilingvális-bikulturális programok), s a jelnyelv nyelvtanának tudatosítását is felhasználják arra, hogy a környezeti hangzó nyelvet (annak főleg írott változatát) alaposabban megismerjék a gyerekek.

Szerző:  Szabó Mária Helga  jelnyelvkutató