“Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.”
(Willa Cather)
"Mi mindennel kell megküzdenie egy nem hallónak? Hogyan kell megvívnia a mindennapok apró harcát – amelyekre az egészséges ember nem is gondol – gyerekként, diákként, majd dolgozó nőként, a feleség és az anya szerepében? Mindezt együttérzésre és elgondolkodásra ösztönző, sokszor mosolyra késztető, kedves történetek füzérével meséli el a szerző, több tapintatot, figyelmet, megértést kérve a „kevésbé szerencsés” embertársak iránt, akik ugyanúgy teljes életre vágynak." (Bonnie Poitras Tucker)
A
gént egy közös ős örökíthette át: az 1694-ben a szigeten letelepülő
siket Jonathan Lambert, akinek hét gyermeke közül kettő is örökölte a
fogyatékosságot. A siket alapító atya mellett más korai telepesek is
hordozhattak recesszív géneket, hiszen a szigeten letelepülő puritánok mind ugyanonnan: az angliai Kentből, egy Weald nevű helységből érkeztek. Egy elmélet szerint innen hozták magukkal
a később a szigeten elterjedt jelnyelvet is. Egyébként a széles körben
csak a 19. században meghonosított siket jelnyelveket megelőzően több gesztusokon alapuló kommunikációrendszer
is működött a világban. A különböző síksági indián törzsek a nyelvi
nehézségek áthidalására használtak jelnyelvet, az ausztrál bennszülöttek
a vadászathoz, egyes katolikus szerzetesrendeknél a hallgatási fogadalom alatti információcseréhez.